A „balance” szó magyarul többféle jelentéssel is bír. Azért választottuk az idegen szót, mert így egyszerre tud jelen lenni több értelmezése is.

Jelenti az egyensúlyt, mint állapotot, de a kiegyensúlyozást, egyensúlyba hozást is, mint aktív folyamatot, cselekvést. Hiszünk abban, hogy az életünkben akkor vagyunk otthon, biztonságban, ha megérezzük egyensúlyunkat és megtanuljuk azt megtartani, visszaállítani.

Az a tapasztalatunk, hogy az egyensúly nem egy statikus állapot, hanem egy folyamatos rezgés, ingás egy egyensúlyi állapot körül. Az életünk történései, a változások, napról-napra kibillentenek az egyensúlyi állapotunkból. A kibillenés lehet ijesztő, feszültséggel teli, tehetetlen állapot is, és megélhetjük, mint a változáshoz, tanuláshoz szükséges energiát, motivációt biztosító lehetőséget.  A hullámvasutat is a  lejtmenet energiája viszi fel a következő magaslatra.

A balance szó jelentése között szerepel a mérlegelés is – annak mérlegelése, hogy mitől nem találom az egyensúlyomat, mit kéne tennem annak érdekében, hogy meg- vagy visszaszerezzem, a kiegyensúlyozás képességét.

Miért Stúdió?

A „studio” szó jelentése sokrétű: a tanulástól, tanulmánytól a műtermen át a dolgozószobáig. A studio egyik jelentése: „én tanulok” – ez egy vállalás is. Minden egyes masszázzsal, tréninggel, mediációval mi magunk is tanulunk magunkról, másokról, a „dolgokról”. Meggyőződésünk szerint, aki hozzánk fordul és részt vesz  ezekben a folyamatokban, ő is tanul – magáról, a másikról, a „dolgokról”. Fontos számunkra, hogy a nevünkben megjelenjen az a gondolat, hogy itt folyamatos tervezés, keresés, tanulás folyik.

Nem tudjuk, hogy hol van az egyensúlyi állapotod, de tudunk segíteni abban, hogy megtaláld. Van, akinek ehhez el kell kezdenie mások helyett végre magával foglalkozni, és van, akinek éppen ideje lenne maga helyett másokkal is foglalkozni. Van, akinek ki kéne mozdulni csöndes magányából, és van, akinek le kéne jönni a színpadról és kissé visszahúzódni a csöndbe, az egyedüllétbe. Azzal, ahogyan folyamatosan változnak életünk helyzeti, kihívásai és lehetőségei, ahogy mi magunk is változunk, épülünk és kopunk az idők során, ráadásul változik az is, hogy az adott életszakaszban éppen mire van szükségünk. Ijedten tapasztalhatjuk meg, hogy a régóta bevált stratégiák, módszerek egyszer csak nem, vagy nem jól működnek. Ilyenkor jól jön egy kis támogatás.